„Nincs ma Magyarországon olyan aktív fekvőbeteg ellátást nyújtó szolgáltató, aki az általa működtetett valamennyi szakmában mind a közegészségügyi előírásokat, mind a tárgyi és személyi minimumfeltételeket biztosítani tudja” - áll a Direkt36 által megszerzett dokumentumban.
Miközben a magyar kórházak régóta súlyos pénz- és emberhiánnyal küzdenek, az ellátás színvonala pedig egyre romlik, erről nem beszéltek nyíltan az egészségügyet irányító politikai vezetők. Pedig az Orbán-kormánynak legalább tíz éve papírja volt arról, hogy egyetlen magyar kórház sem felelt meg maradéktalanul a jogszabályban előírt működési feltételeknek. Az erről szóló 2015-ös jelentést eddig titokban tartották, a Direkt36 legújabb nyomozása viszont most bemutatja a vizsgálat részleteit.
„Nincs ma Magyarországon olyan aktív fekvőbeteg ellátást nyújtó szolgáltató, aki az általa működtetett valamennyi szakmában mind a közegészségügyi előírásokat, mind a tárgyi és személyi minimumfeltételeket biztosítani tudja” – olvasható a lesújtó összefoglaló mondat a 2015-ös országos felmérést összefoglaló dokumentumban. Vagyis a vizsgálat szerint egyetlen kórház sem felelt meg teljesen a biztonságos gyógyítás feltételeit rögzítő jogszabálynak.
A vizsgálatot a mai NNGYK elődje, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) folytatta le még 2015-ben. 100 fekvőbeteg ellátást nyújtó kórház több mint 1700 osztályánál nézték meg, hogy mennyire felelnek meg a jogszabálynak, amely az ellátás minimumfeltételeit rögzíti. Ide tartozik az eszközpark és a kórházi infrastruktúra, de az is, hogy minimum hány egészségügyi dolgozóra van szükség.
A Direkt36 által megszerzett vizsgálati jelentés rendszerszintű problémákra világított rá a kórházi ellátásban:
A kórházak közel harmadában nem voltak biztosítottak a közegészségügyi feltételek. Gyakran előfordultak a textíliák minőségével, tisztaságával kapcsolatos problémák, de több helyen az elhanyagolt infrastruktúra is gondot jelentett. A higiéniai hiányosságok felelnek többek között a kórházi fertőzések terjedéséért is. A szakmák 80 százalékában nem teljesültek az orvosok létszámára vonatkozó feltételek. Voltak olyan szakmák, ahol az előírt orvoslétszám több mint 70 százaléka hiányzott, a szülészeteken az előírt minimumlétszám 40%-a nem volt meg, sebészetekről pedig nagyjából minden harmadik orvos hiányzott. Az orvosokénál némileg kisebb volt a hiány szakdolgozókból, országosan a 10 százalékuk hiányzott az előírt létszámhoz képest. Ennek közel harmada a sürgősségi ellátásból, ahol hirtelen jelentkező, súlyos panaszokkal érkező betegeket is ellátnak. A kórházak felénél az alapvető tárgyi feltételek sem teljesültek: hiányzott például defibrillátor, lélegeztetőgép, újraélesztési eszközök, vagy éppen életmentő gyógyszerek. Voltak teljes megyék, ahol bizonyos szakmák egyáltalán nem voltak elérhetők, nem volt például egyetlen gyermek kardiológus sem. Volt, ahol úgy működött az ügyelet az intenzív osztályon, hogy a szakorvos nem is tartózkodott folyamatosan az osztályon. Egy, az akkori egészségügyi kormányzatban dolgozó forrás szerint a felmérés eljutott a döntéshozókhoz, de egyenesen a fiókba került, mivel túlzónak tartották a még 2003-ban rögzített minimumfeltételeket, ezért a vizsgálat lesújtó megállapításait sem vették komolyan. Azóta sem született teljesen új minimumrendelet. A 2015-ös vizsgálatot pedig 10 évre titkosították arra hivatkozva, hogy az döntés előkészítését szolgálja.
A Direkt36-nak nyilatkozó egészségügyi szakértők szerint ugyanakkor betartható és a betegek biztonságát szolgáló feltételekről van szó.
A felmérést készítő Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ, a kórházakat fenntartó Országos Kórházi Főigazgatóság és az Egészségügyi Minisztérium nem válaszolt a Direkt36 kérdéseire.
A teljes anyagot a Telexen, itt lehet elolvasni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.