Donald Trump teljes támogatásáról biztosítja Orbán Viktort

Szokatlannak tűnik, pedig van benne logika.

„Orbán Viktor igazán szereti az országát és szeretne biztonságban tudni a népét. Hatalmas és csodálatos munkát végzett, hogy megvédje Magyarországot, hogy megállítsa az illegális bevándorlást, hogy biztonságot és jólétet teremtsen. Ezt a munkát folytatnia kell, ezt teszi lehetővé a következő választás. Ő erős vezető, akit mindenki tisztel. Újraválasztását teljes mellszélességgel támogatom” – olvasható abban a közleményben, amelyet hétfőn adott ki Donald Trump, az USA korábbi elnöke.

A Washington Post szerint szokatlannak számít, hogy egy amerikai politikai vezető nyíltan állást foglal egy külföldi választás kapcsán, de az Msnbc.com elemzője felhívja a figyelmet, hogy már korábban is volt ilyen.

politico.eu

Trump támogatásáról biztosította a lengyel Andrzej Dudát vagy éppen a brazil Jair Bolsonarót.

De még ez sem mond sokat önmagában, hiszen Obama is támogatta Emmanuel Macront, majd később a demokraták a kanadai Justin Trudeaut.

Az elemző arra hívja fel a figyelmet, hogy Trump előszeretettel áll be olyanok mögé, akik szeretik visszanyesni a demokráciát, és ebbe a sorba illeszkedik a magyar miniszterelnök is.

Trump – aki mellesleg már nyáron is küldött levelet Fele sem tréfa: Orbán Viktor magától Donald Trumptól kapott levelet 2021. August 31. 18:07 Orbán Viktornak – ha rajta múlik, jó eséllyel ismét nekifut az amerikai elnökválasztásnak 2024-ben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet