Dulakodás az MTVA-székház előtt, az MTI letiltotta a Momentum közleményét

Egy videót is megosztott a párt a ma reggel történtekről.

A Nemzeti Közleménytár megtagadta a megjelentetését a Momentum azon közleményének, amely a ma reggeli MTVA előtti dulakodásról szólt – közölte lapunkkal a párt.

„A Momentum Mozgalom országgyűlési képviselői, elnökségi tagjai és aktivistái molinókkal várták Orbán Viktort az MTVA épülete előtt ma reggel, hogy békés eszközökkel akadályozzák meg azt, hogy a miniszterelnök a szokásos hazugságait és uszításait a rádión keresztül az emberekre zúdítsa. Az állampárt verőemberei azonban agresszíven és durván megakadályozták ezt, ilyen módszereket Oroszországban láttunk, most pedig az MTI is letiltotta az erről szóló beszámolónkat” – olvasható a közleményben.

A Momentum Facebook-oldalára közben ez a videó került ki.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet