Egészségügyünk irányítása olyan lesz, mint Nauruban

Magyarországon kívül jelenleg a világ egyetlen államában látja el ugyanaz a személy a belügy- és egészségügyi miniszter feladatait.

Miután jelentős visszhangot váltott ki, hogy az újabb Orbán-kormányban sem lesz önálló környezetvédelmi, oktatási és egészségügyi tárca – ráadásul ez utóbbi két ágazatot a Belügyminisztériumhoz helyezik át – a Népszava utánajárt annak, mennyire számít rendhagyónak ez a struktúra.

A lap mind a 193 ENSZ-tagállam, valamint Koszovó, a Palesztin Hatóság és Tajvan kormányzati felépítését megvizsgálta, és kiderült: jelenleg csupán egyetlen olyan ország van, ahol – az új magyar kabinethez hasonlóan – a belügyminiszter egyúttal az egészségügyért is felelős. Naururól, egy Budaörs összterületénél kisebb, Ausztráliától észak-keletre fekvő, alig tízezer lakosú csendes-óceáni szigetről van szó, amelynek 7 tagú kabinetje osztja fel a miniszteri portfóliókat egymás között.

A kérdéses naurui tárcavezető, Isabella Dageago azonban a hasonló feladatkörre készülő Pintér Sándor magyar belügyminiszterrel szemben inkább az egészségügyhöz ért: ő ugyanis végzettsége szerint ápoló, a miniállamban ő adta be elsőként a koronavírus elleni vakcinát.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet