Saját stéggel felvértezett balatoni nyaralójában éldegél Szájer József – számolt be a Blikk. A Fidesz alapítója tegnap délután éppen frissen mosott, illatos ruhát teregetett vízparti villája kertjében, amikor a lap felfedezte.
Mint beszámoltak róla, Szájernek sikerült jól elbújnia a világ elől, ugyanis a közeli boltokban, éttermekben, fagyizókban senki nem tudott arról, hogy a környéken lakik, ugyanakkor egy közeli házban lakó férfi úgy nyilatkozott, hogy szokta látni néha, ha épp úszik egyet a vízben, de általában csak messziről, az utcán még soha nem futott össze vele.
Mint a lap megjegyzi, Szájer egy héttel azután helyezte át címét a balatoni hétvégi házba, hogy papíron is véget ért a brüsszeli munkája. A volt fideszes politikus egyébként az egyedüli tulajdonosa az ingatlannak, mely becsléseik szerint 150 négyzetméteres lehet és legalább 200 millió forintot érhet, hiszen közvetlenül a vízparton található, valamint saját stéggel rendelkezik.
A lap szeretett volna interjút is kérni a visszavonult politikustól, de ez nem túl meglepő módon nem sikerült nekik: becsöngetve egy határozott hölgyön fennakadtak.