Egyméteres kígyót talált a sütőjében

A néni először azt hitte, rossz a szeme.

Amikor a 82 éves manchesteri hölgy először látta a konyha sütőjében a hüllőt, azt hitte, a nemrég szürkehályog-műtéten átesett szeme tréfálja meg.

Aztán mikor két nap múlva megint ott volt a közel egyméteres kígyó, az éppen krumplisütéshez készülő néni már tudta, mindez a valóság: és élete legnagyobb sokkját élte át.

RSPSA

Az afrikai barnakígyó feltehetőleg valahonnan a környékbeli tulajdonosától szökött oda, és jól érezte magát a sütő melegében. Ezt már a RSPSA állatvédelmi szervezet munkatársa mondta, aki segített befogni a félelmetes külsejű, de amúgy teljesen ártalmatlan állatot.

RSPSA

A horrornak induló történet – amelyről a BBC számol be – igazán angolosan fejeződött be: az idős hölgy és a kígyót befogó szakember a nagy ijedelem után megteázott a konyhában.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű