Több mint egymilliárd forintot fordít kutatás-fejlesztésre és innovációra a volt EPCOS

Egymilliárd forintot meghaladó összeget fordít kutatás-fejlesztési és innovációs kapacitásának bővítésére 2019 április végéig egy, az Európai Unió által támogatott projekt keretében a most már TDK Hungary Components Kft-ként ismert vállalat - közölte az MTI-vel a cég vezetése.

A tájékoztatás szerint a szombathelyi székhelyű vállalkozás a Széchenyi 2020 programban 257,74 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el, amelyet felhasználva 1 milliárd 31 millió forint összköltségvetésű beruházást valósít meg.

A beruházás célja új generációs alumínium elektrolit kondenzátorok fejlesztése, ami magában foglalja az alapanyag-fejlesztést, új elektromechanikai konstrukciók kialakítását és egy teljesen új gyártástechnológia kiépítését is.

A projekt megvalósításától hosszabb élettartamú, nagyobb energiatároló képességgel és elektromos terhelhetőséggel rendelkező termékek, termékszériák - kondenzátorok - kifejlesztését várják, amelyek az eddigieknél is jobban ki tudják majd szolgálni a vevői igényeket és tovább növelhetik az exportot.

A 2019 április végén lezáruló projekt bér- és járulék költséget, anyagköltséget, infrastrukturális fejlesztést is tartalmaz.

A TDK Hungary Components Kft. a tokiói székhelyű TDK konszern tagja. A szombathelyi üzemben alumínium elektrolit kondenzátorokat, fojtótekercseket és zavarszűrőket gyártanak, jelenleg 2700 embert foglalkoztatnak. A szombathelyi cég a vállalaton belül az ipari elektronikai alkalmazásokban használt alumínium elektrolit kondenzátorok gyártásának kompetencia-központjává vált.

A TDK Hungary Components Kft. (korábban EPCOS Elektronikai Alkatrész Kft.) árbevétele a 2016 márciusában zárult üzleti évben 222 millió 611 ezer euró volt 12 millió eurós adózott eredmény mellett, a 2017-ben lezárult üzleti évben 230 millió 732 ezer euró volt 5,7 millió eurós adózott eredmény mellett, a 2018 márciusban lezárult üzleti évben pedig 253 millió 595 ezer euró volt 971 ezer eurós adózott eredmény mellett.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek