Több mint tízszer annyiba kerülhet a Strepsils Magyarországon, mint egy brit boltban

Egy újságíró és egy kezdődő torokgyulladás elég volt a brutális felfedezéshez.

Láng Balázs, a Central European Affairs Magazine főszerkesztője a napokban Budapesten vásárolt gyógyszert, amikor egy váratlanul magas patikai számla szembesítette azzal, mennyibe kerülnek Magyarországon a hétköznapi készítmények. Kezdődő torokgyulladás miatt Cataflamot és Strepsilst vett, a két termékért összesen 8800 forintot fizetett.

A különbség igazán akkor vált feltűnővé számára, amikor később Bristolban járt egy közértben, és megnézte ugyanannak a torokcukorkának az árát. Beszámolója szerint a 24 darabos Strepsils 1,17 fontba, a 36 darabos kiszerelés pedig 1,19 fontba került.

Strepsils egy bristoli boltban
Láng Balázs via Facebook.com

Ez a posztban szereplő átváltással számolva még a nagyobb csomagnál is kevesebb mint 450 forintot jelent. Ehhez képest a magyarországi patikában a 24 darabos kiszerelésért 4200 forintot fizetett, vagyis a brit ár a tizedét sem érte el a magyarországinak.

Láng Balázs a Facebookon osztotta meg a történetet, a következtetéseket pedig az olvasókra bízta. A két ár közvetlen összehasonlításánál ugyanakkor érdemes figyelembe venni, hogy az egyik terméket magyarországi patikában, a másikat egy brit közértben vásárolta, és az eltérő értékesítési környezet is számíthat.

Korábban mi is hasonló árakkal találkoztunk
Mészáros D. Zsolt

A különbség ettől még szembetűnő: a posztban szereplő árak alapján egy nagyobb brit Strepsils-csomag is töredékébe kerül annak, amit Magyarországon egy kisebb kiszerelésért fizetett.


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Egészségügy