Éjszakába nyúló, programokkal színesített futóversenyt rendeznek augusztus végén Szombathelyen

A MOVE Sunset Run versenyre már a nevezés is elindult.

Éjszakába nyúló, kulturális rendezvényekkel tarkított, az egész várost érintő futóversenyt rendeznek idén augusztus 29-én Szombathelyen - jelentette be egy szerdai sajtótájékoztatón László Győző sportért, valamint Horváth Soma kultúráért felelős alpolgármester, Károlyi Ákos jegyző, továbbá Borbás Tibor fővédnök és dr. Hurtik-Tóth Enikő egyetemi adjunktus, a MOVE Egészség- és Sportközpont fitnesz- és koordinációs edzője.

A MOVE Sunset Run névre hallgató verseny több szempontból is különleges lesz: egyrészt azért, mert maga a megmérettetés kora este - kb. 19 órától - kezdődne, így a futók a naplementében és az éjszakában teljesíthetik a távokat. A szervezők szerint Budapesten kívül ilyen az országban sehol sincs.

A futók több távon és kategóriában indulnak, ezek a következők:

  • gyermekfutam (500 és 1000 méter)
  • 6 km-es egyéni
  • 10.5 km-es egyéni
  • félmaraton egyéni és csapat (21.975 méter)
  • maraton egyéni és csapat (42.195 méter).
  • A tájékoztatón elhangzott, hogy a maratoni távval a korábbi Elvira Maraton hagyományát szerették volna visszahozni, de emellett rövidebb futamokkal, váltóversenyekkel is készülnek, hogy mindenki megtalálja a számára ideális kihívást.

    Nyugat.hu

    A nevezés szerdán indult, és egészen augusztus 16-ig tart. Jelentkezni ide kattintva lehet.

    Kulturális programokkal színesítenék a versenyt

    Az is kiderült, hogy a futóverseny nemcsak a sportolóknak, de a városlakóknak is szól: a táv több pontján, például a Fő téren, a Vasi Skanzenben, az Emlékműnél és a Csónakázótó szigetén is készülnek különböző kísérőprogramokkal, például lesznek

  • koncertek
  • DJ-k több helyszínen
  • lézershow, fényjáték és fényfestés
  • szuperhős bemutató és közös fotózkodás
  • valamint táncos, kötélugró és cheerleader bemutató is.
  • Az esemény központja a Fő téren lesz.

    Rászorulóknak is segítenek

    Az eseményen megjelent Borbás Tibor ultrafutó, a verseny fővédnöke is. Itt derült ki, hogy a rendezvény csatlakozik a Borbás által megvalósításra kerülő kihíváshoz – miszerint a Spartathlon ultrafutó verseny időtartama alatt, szeptember 26-án és 27-én, a verseny távjával azonos távolságot, 246 km-t fut le a Csónakázótó körül, azzal a jótékonysági felajánlással, hogy egy rászoruló szombathelyi család számára támogatást gyűjt -, és a befizetésre kerülő felnőtt nevezési díjakból 500 Ft-ot, de legfeljebb 250.000 Ft-ot fordít az önkormányzat ugyanerre a célra.

    Nyugat.hu

    A versenyről további részleteket ide kattintva talál.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Programajánló