Ekler Luca ötödik lett 100 méteren a paralimpián

Három éve, a tokiói paralimpián negyedik volt ebben a számban.

Ekler Luca az ötödik helyen végzett 100 méteren a T38-as kategóriában.

Érdekesség, hogy három esztendeje, az előző paralimpián, Tokióban negyedik lett ugyanebben a versenyszámban 12.82-vel, tehát helyezésben egyet rontott, időben négy századot javított. Ebből egyértelműen következik, hogy erősödött a mezőny, abból pedig még inkább, hogy májusban 12.85-tel (0.7-es ellenszélben, most viszont 0.8-as hátszélben futották a döntőt) lett világbajnok a magyar lány 100-on. Az őt most megelőző négy rivális közül kettő nem vett részt azon a seregszemlén.

Ekler Luca
MTI

"Már a próbarajtnál éreztem, hogy kicsit merevebbek a lábaim, pedig a bemelegítésem jól sikerült, a rajtom azonban nem. Az elmúlt években sokat dolgoztunk rajta edzőmmel, Szalma Lászlóval, de a sérültségem jellegéből adódik, hogy ferde a rajtom, a táv második felére szoktam magam felhozni. Kicsit meglepett, hogy a jobbomon az ausztrál lány is nagyon jól jött, eddig nem történt ilyen, az utolsó harminc méteren kicsit ki is billent az egyensúlyom, és beért elém. Nagyon megerősödött a kategóriám, most nem volt reális az éremszerzés, ám a negyedik helyet megcsíphettem volna, mint Tokióban. Az időeredmény lehetett volna jobb, de ebben most ennyi volt" – nyilatkozta Luca a döntőről.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport