El fog tűnni a makói hagyma

Már egy kamionnyi sem terem.

A hazai hagymatermesztés egyelőre még nincs veszélyben, csak arról van szó, hogy a hagyományos, makói módszerrel hagynak fel a gazdák. A Jászságban és a Dunántúlon, ahol vannak öntözhető területek, továbbra is termesztik a magról vetett hagymát – mondta Fekete János az Országos Hagyma Terméktanács elnöke az Infórádiónak.

Az Országos Hagyma Terméktanács elnöke szerint a klasszikus, dughagymáról termesztett makói hagyma azért tűnik el, mert alacsony a terméshozam. A dughagymás termesztésnél ugyanis hektáronként 250-300 mázsa, míg a magról vetett, külföldi fajták esetében 7-800 mázsa takarítható be.

Bár a makói hagyma hungarikum, a termelők mégsem kapnak állami támogatást – tette hozzá.

Azt is elmondta, hogy a hagyományos makói hagyma termesztésének az éghajlatváltozás sem kedvez. Az egyre szárazabb időjárás miatt intenzív öntözésre lenne szükség, ám ehhez nincs kiépített öntözőrendszer. Így ma már a legtöbben csak saját célra, a kiskertekben termesztenek hagyományos módszerrel hagymát. "Már egy kamionra való makói hagyma sem terem" – mondta.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság