Elbocsátások jöhetnek a Mediaworksnél, a megyei lapok is veszélyes helyzetbe kerültek

A Magyar Nemzet néven megjelenő kiadvány napilapból hetilappá válhat, a Bors kiadása megszűnhet.

Közel 200 embert küldhet el azonnali hatállyal a Mediaworks a jövő hét elején, és jelentősen átalakítja a működését, vagyis lapokat szüntet meg, a Magyar Nemzetet pedig hetilappá alakítja - írja értesülések alapján a HVG.

A lap információ szerint az érintett dolgozóknak pénteken szóltak, hogy hétfőn 10 órakor mindenképpen jelenjenek meg a munkahelyükön, lehetőleg még a szabadságon lévő dolgozók is, bővebb tájékoztatást azonban hivatalosan nekik sem adtak.

A HVG megkeresésére Huth Gergely, a Pesti Srácok főszerkesztője megerősítette, hogy valóban hétfőn, kedden és szerdán lesznek megbeszélések a kiadón belül.

A HVG korábban úgy értesült, hogy a Bors kiadása megszűnhet, és a megyei lapok is veszélyben vannak. A lap megjegyzi, hogy a kirúgások időzítése is érdekes, mert a Fidesz szombaton tartja tisztújító kongresszusát, a Mediaworks tehát ezt megvárva, csak a jövő héten akarta közölni a munkatársakkal a rossz hírt – talán attól tartva, hogy a Fidesz zártkörű eseménye előtt néhány felpaprikázott jobboldali újságíró olyat találna leírni, ami árthat Orbán Viktor elnöki újraválasztási esélyeinek.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet