Életbe lépett a MÁV-Start nyári vasúti menetrendje

Mától egészen augusztus 26-áig érvényes.

Ez idő alatt a vasúttársaság több járatot és korszerűbb szerelvényeket közlekedtet főleg a Balaton és a Velencei-tó térségében.

Tavaly nyáron a balatoni járatokon 8,6 százalékkal nőtt az utasszám, 1,4 millióan utaztak vonattal, 113 ezerrel többen, mint egy évvel korábban.

A balatoni vonatokon az árbevétel 8,1 százalékkal, mintegy 105 millió forinttal nőtt a nyári időszakban az előző évhez képest.

A nyári vasúti menetrendben a Balaton északi és déli partján korszerű, légkondicionált motorvonatok, InterCity-kocsik, hétvégén plusz vonatok közlekednek, amelyek többségén a kerékpárszállítás lehetőségét is biztosítják.

Garai Antal Atom

Expresszvonatok közlekednek Budapestről két óránként Nagykanizsára Tópart, illetve Keszthelyre Balaton expressz néven.

Budapest és Siófok között hétvégenként 90 darab személyszállító vonat közlekedik majd átlagosan 30 percenkénti indulással.

Az idén is lesz 30, 60, 90 napra váltható Balaton-bérlet, amelynek az ára csökkent.

Az idén nyáron is közlekednek az Adriai-tengerhez vonatok Budapestről, oda-vissza 49 euróért.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos