Novák Ferenc, a város polgármestere (Fidesz) az MTI érdeklődésére megerősítette a Zalai Hírlap információját, miszerint szerda hajnalban elszivárgott a víz a tóból.
A mintegy másfél hektáros felületű, jellemzően 180-280 centiméter mélységű tavat a gyógyfürdő elfolyó, de biológiailag megfelelő módon kezelt vize táplálja, a termálvíz másik része pedig csővezetékeken távozik a fürdőből.
Zalakaros Termáltó és Ökopart
A zalakarosi termáltó vízelvezető rendszerének meghibásodása miatt ma hajnalban a tóban lévő víz elszivárgott. A műszaki probléma okának felderítése folyamatban van, melynek befejezését követően...
A polgármester az eddigi vizsgálatok alapján azt mondta: a fóliával fedett meder alatt egy gödör keletkezhetett, ott a fólia kiszakadt, ezért a víz azon keresztül elfolyt.
Novák Ferenc hozzátette: a tónak elsősorban esztétikai, szabadidős értéke van, állatvilága szinte nincs, a betelepített növényzetet pedig a kiszáradás ellen átültetik olyan részre, ahol maradt még valamennyi víz a mederben. A műszaki probléma feltárását már elkezdték a szakemberek, hogy mielőbb helyre tudják állítani a korábbi állapotot.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!