Kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emeltek vádat azzal a házaspárral szemben, akik a szülői kötelezettségüket megszegve veszélyeztették kiskorú gyermekeiket - írja az Index. A házaspárnak négy közös (11, 9, 6, illetve 2 éves) fiúgyermeke van, akiknek nem tudtak élelmet biztosítani, a kisfiúk elhanyagoltak, koszosak voltak.
Nem volt rendszeres jövedelmük
A férfi részeges volt, nem volt állása, jövedelme, a nő alkalmi munkákból végzett. Az iskolával, a tanárokkal nem tartották a kapcsolatot, szülői értekezletre, fogadó órákra nem jártak, sőt az is előfordult, hogy a nő az anyák napi műsorra sem ment el. A szülök a gyerekeket a tanulásban nem segítették, ők gyakran hiányos felszereléssel, házi feladat elvégzése nélkül mentek iskolába.
A házaspár a gyerekekkel nem töltött elegendő időt, az édesanya ideje nagy részét azzal töltötte, hogy a mobiltelefonján közösségi oldalakat böngészett. A gyermekeik jelenlétében egymással gyakran veszekedtek, volt, hogy az apa megverte a feleségét a gyerekek szeme láttára - írja a lap.
Valamennyi gyermek érzelmileg súlyos fokban sérült, ami az elhanyagoltság, az elvárható gondoskodás hiányából fakad. A házaspár által elkövetett bűncselekmény egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, a kormányhivatal a gyerekeket kiemelte a családból.
Az eset sajnos nem egyedülálló, egy hónapja Szombathelyen történt hasonló
Börtönbe mehetnek a gyermekeiket elhanyagoló szombathelyi szülők 2016. November 17. 14:05 .