Elhozták az ezüstérmet a körmendi diákok a Kosárlabda Diákolimpia Országos Döntőjéről

Dékány Boján Bendegúz az all star csapatba is bekerült.

Hódmezővásárhelyen pattogtak a kosárlabdák a hétvégén a IV. korcsoport országos döntőjén, ahol közel 200 fiú és lány versenyző vett részt a sportági csúcseseményen.

Országszerte 231 csapat (23-mal több mint tavaly) kezdte el a korcsoportban a két nemben a küzdelmeket. Az országos elődöntőket követően a legjobb 8-8 csapat jutott be a hódmezővásárhelyi országos döntőbe. Vas megyéből két iskolának is sikerült fiúcsapatot kvalifikálni: a körmendi Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskolának és a szombathelyi ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumnak.

A IV. korcsoportban a fiúk között második helyezett lett a körmendi Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskola csapata.

Az all star csapatba is bekerült Dékány Boján Bendegúz Körmendről.

Magyar diáksport Szövetség

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport