Elhunyt Heckenast János építész, a szombathelyi Emlékmű alkotója

Ő tervezte a Markusovszy Kórház belgyógyászati tömbjét is. 83 éves volt.

83 éves korában elhunyt Heckenast János szombathelyi építész. Szombathely több ismert és ikonikus épületét köszönhetjük neki, többek között ő volt a Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem egyik alapítója.

Építészetéről tavaly májusban írtunk hosszabb cikket A kékcsempés tömb és társai: a 60-as évek lesajnált és mégis csodás építészete 2018. May 05. 17:41 .

Heckenast János 2010-ben
Kaczmarski Ágnes

Heckenast János Szombathelyen született 1936. április 12-én, polgári családba. 12 éves volt, mikor fogorvos édesapja elhunyt, édesanyja egyedül nevelte fel a hat gyermeket. A Püspöki Elemi Iskolában végezte alapfokú tanulmányait, a Nagy Lajos Fiúgimnáziumban 1954-ben kitűnő eredménnyel érettségizett.

Mérnöki diplomáját a Budapesti Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetemen szerezte 1959-ben, a Pogány Frigyes által vezetett építészettörténeti tanszéken. Friss diplomásként Pécsen kezdte pályáját, a Baranyai Megyei Állami Építőipari Vállalatnál.

Egyik legismertebb alkotása, a felszabadulási emlékmű
Vágvölgyi Bálint

1961-től a Vas Megyei Tervező Vállalatnál (VASITERV) állt munkába, ahol 1970-től már műszaki igazgatóhelyettesként dolgozott. Évtizedekig oktatott a Győri Építőipari Technikum Szombathelyi Esti Tagozatán, miközben számos köz- és lakó- és ipari épületet tervezett Szombathelyen és Vas megyében.

1969-ben Ybl Miklós-díjat kapott a Szombathelyi Vérellátó Alközpont tervezéséért, építészeti megoldásaiért. 110 szakcikke jelent meg különböző folyóiratokban, több civilszervezetben tevékenykedett.

A Szombathelyi Szépítő Egyesület alapító tagja; Rumi Rajki Műpártoló Kör - alapító tagja, 2000-ig alelnöke, 1996-tól a Vas Megyei Építész Kamara alapító tagja, 2003-ig elnöke.) 1968-tól a Savaria Nyári Egyetem Tanácsának a tagja, 1991 óta társelnöke.

Jelentősebb építészeti munkái Szombathelyen:

  • Derkovits-lakótelep első középmagas háza, KIOSZK-étterem (mindkettő Fazakas Péterrel közösen)
  • Vasi Patyolat telephelye
  • Styl Ruhagyár első négy épülete
  • Gagarin úti Ideg- és Elmekórház
  • Markusovszky Kórház Belgyógyászati Tömb
  • II. világháború szombathelyi áldozatainak emlékműve
  • Felszabadulási Emlékmű
  • AFIT-székház
  • ÁNTSZ Vas megyei székháza, társtervező Zsigovits László
  • APEH-székház
  • Nagy Lajos Gimnázium revitalizációja és kosárlabdacsarnoka (Bajkai Gáborral közösen)
  • Szőlősi Jézus Szíve templom (Bajkai Gáborral közösen)

    További jelentősebb építészeti munkáiból:

  • Vas Megyei Gyermeküdülő (Balatonberény) (Vincze Csabánéval közösen)
  • Városi Sportcsarnok (Bük)
  • Diákotthon (Csepreg)
  • Jurisics-vár és környékének rendezési terve (Kőszeg)
  • Apátsági templom környezetének rendezési terve, idegenforgalmi pavilon (Ják)
  • Szentkút Kápolna újjáépítése (Vát)
  • Díjai, kitüntetései

  • Vasiterv nívódíja (1968, 1970)
  • Ybl Miklós-díj (1969)
  • Vas Megye Szombathely Város Művészeti Díja (1970)
  • Szocialista Kultúráért (1970, 1977)
  • Építőipar kiváló dolgozója (1979, 1985)
  • Munkaérdemrend Ezüst Fokozata (1982)
  • Kós Károly-díj, MUT Aranykoszorús jelvény (1988)
  • Hefele Menyhért-díj (1997)
  • Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet