Elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színész

A színművész családja körében, békében hunyt el.

Életének 83. évében elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész - tudatta felesége pénteken az MTI-vel.

A közlés szerint a színművész családja körében, békében hunyt el július 2-án, csütörtökön.

A Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes és kiváló művész 1965-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Karakteres, mély tónusú hangjának köszönhetően sokoldalú művésszé vált: több mint 150 színházi szerepet játszott el a világirodalom legnagyobb drámai karaktereitől a komédiákig. Emellett több mint 120 filmben és televíziós produkcióban - köztük az Üvegtigrisben - nyújtott felejthetetlen alakítást. Rendezőként is sikeres volt és Tibornak két verseskötete is megjelent.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet