Elindult Schobert Norbi cégének felszámolása

Akinek valamilyen követelése van a céggel szemben, 40 napig jelezheti a felszámolónak.

Egy, a napokban hatályba lépett bírósági végzés értelmében elindult a felszámolási eljárás az Update jogutódjának számító Free Group Zrt. ellen - írja a Blikk. A lap azt közölte, akinek valamilyen követelése van a céggel szemben, az 40 napig jelezheti a felszámolónak.

Az egykori fitneszguru, Schobert Norbi néhány éve még a szárnyaló cég büszke tulajdonosa volt, két évtizeden át építgette, ám néhány éve megroppant a vállalkozás, amely már a végnapjait élheti.

A portál hozzátette, már egy éve már sejteni lehetett a bajt. A cég ellen az utóbbi hónapokban több végrehajtást is kértek, a Gazdasági Versenyhivatal is büntetéssel sújtotta a vállalkozást, a 2022-es mérlegből pedig kiderült, hogy a cég 2021-es 2,3 milliárd forintos árbevétele 1,6 milliárdra apadt, illetve a 135 millió forintos veszteség bő 200 milliósra duzzadt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet