A múlt héten pénteken Szombathelyen, a Rohonci úton esett össze egy asszony.
A nő segítségére az elsők között sietett az Illés Akadémia két növendéke, a 14 éves Orbán Roland és a 13 éves Mihók Martin.
Azonnal hívták a 112-es segélyhívót, igyekeztek kommunikálni a hölggyel, és a mentésirányító utasításainak megfelelően segíteni. A mentők kiérkezésekor is segédkeztek.
A mentők kb. 50 percen át küzdöttek az életéért, de nem jártak sikerrel.
A két akadémista a magatartásával és helytállásával mégis példát mutatott, amit az Illés Akadémia is elismert. Szerda délutánra terveztek egy kis ünnepséget az akadémián, ahol megjelent volna Illés Béla alapító-igazgató is.
De technikai okokra hivatkozva lemondták az eseményt, ami viszont cseppet sem kisebbíti a két akadémista helytállását.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!