Elkapták a szombathelyi "tükörtörőt"

A férfi azt mondta, azért törte le a rokona autójának visszapillantóját, mert régóta haragban vannak egymással.

Arról érkezett bejelentés június 6-án a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjába, hogy egy ismeretlen személy Szombathelyen, a Széll Kálmán utcában egy parkoló gépkocsi tükrét letörte - írja a police.hu.

A nyomozás során beszerzett információk, kamerafelvételek és adatgyűjtések eredményeként a szombathelyi rendőrök 2023. június 15-én elfogták és előállították azt a rumi férfit, aki megalapozottan gyanúsítható a cselekmény elkövetésével.

Mint írják, a 27 éves rumi férfi beismerő vallomást tett, melynek során elmondta, hogy hazafelé tartott, amikor meglátta, hogy egy rokona autója parkol az úttest mellett a Széll Kálmán utcában. Mivel régóta haragos viszonyban van a családjával, több konfliktusuk is volt az évek során, ezért odament a gépkocsihoz és annak bal oldali tükrét letörte. Amikor tovább indult a helyszínről elmondása alapján egy férfi utána kiabált. Hátrafordult és amikor látta, hogy egy férfi megy utána megijedt és elkezdett futni, így lehagyta az őt követőt.

A rongálót a nyomozók kihallgatták és vele szemben kisebb értékre elkövetett rongálás vétség és garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak büntetőeljárást.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló