„Az ellenzék akadályozza meg az orvosok és a tanárok béremelését”

Gulyás Gergely konkrét választ adott arra, milyen leépítéseket terveznek a kormányhivataloknál.

Gulyás Gergely szerint az ellenzéki pártok és azok képviselői - miközben ők havi 5 millió forintot keresnek EU-s forrásból - akadályozzák meg, hogy a tanároknak és az orvosoknak béremeléseik legyenek, ugyanis a magyar kormány az uniós forrásokból oldaná ezt meg, ők pedig mindent elkövetnek azért, hogy ezt ne kapjuk meg.

És hogy miért nincs erre hazai forrás?

„Hazai forrásból meglátjuk, hogy mi biztosítható.” – jött a rövid válasz a politikustól a mai kormányinfón.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter ezzel együtt a szakszervezeteket is felszólította – akik elmondása szerint eddig a baloldal mellett álltak –, hogy most álljanak ki a saját érdekeik mellett az ellenzékkel szemben.

Megtudtuk többek között azt is, hogy az előzetes hírekkel ellentétben a kormány semmilyen leépítést nem tervez a kormányhivataloknál, illetve, hogy a kormány továbbra sem támogatja a dugódíj bevezetését Budapesten.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet