Elsőbálozók lettek a 193. Anna-bál szépei - megmutatjuk a hölgyeket

A budapesti Tóth Kinga Zoét választották a 193. balatonfüredi Anna-bál szépének szombat éjjel. Első udvarhölgye a kecskeméti Kanizsai Magdolna, második udvarhölgye pedig a veszprémi Kovácsics Virág lett.

A 193. Anna-bál zsűrije a közönség által legszebbnek ítélt tizenhat lány közül választotta a bál szépévé a Békés megyei Mezőkovácsházáról származó, hat éve Budapesten élő, 26 éves Tóth Kinga Zoét. A bál szépe idén diplomázott a Budapesti Metropolitan Egyetemen PR reklám és marketing szakirányon, és első alkalommal vett részt az Anna-bálon, ahová párja kísérte el - számol be róla az MTI.

Az első udvarhölgy a 19 éves kecskeméti Kanizsai Magdolna lett, aki szüleivel és párjával szintén elsőbálozóként érkezett az Anna-bálba. Elmondása szerint kiskorától követte a televíziós bálközvetítéseket, jövőre érettségizik a kecskeméti Katedra Gimnáziumban és a város NB II-es röplabdacsapatában versenyszerűen sportol.

Az idei Anna-bál szépei: középen a győztes, Tóth Kinga Zoé
Nyugat.hu

A második udvarhölgy a 20 éves veszprémi Kovácsics Virág lett, aki elsőbálozóként párjával érkezett az Anna-bálra. Elmondta, hogy veszprémiként nyáron és télen is sűrűn jár Balatonfüreden, idén végzett a veszprémi Vetési Albert Gimnázium spanyol tagozatán és az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szeretné folytatni tanulmányait.

Az Anna-bálon a résztvevők közül hagyományosan a közönség szavazza meg a legszebb tizenöt lányt - idén holtverseny miatt tizenhatot -, akik közül Roby Lakatos hegedűvirtuóz fellépése után a zsűri választotta ki a bál szépét és két udvarhölgyét. A bál királynője megújított motívumokkal díszített, egyetlen példányban készülő, Viktória-mintára épülő Royal Garden mintájú herendi vázát kapott, az udvarhölgyek pedig Rothschild- és Apponyi-mintás serlegeket vihettek haza.

A 193. Anna-bál Balatonfüreden
Nyugat.hu

A bál szépe és két udvarhölgye vasárnap délelőtt a Kisfaludy Színpadon is bemutatkozik a közönségnek, majd sétakocsikáznak Balatonfüreden.

Az első Anna-bált 1825. július 26-án rendezték Szentgyörgyi Horváth Fülöp János balatonfüredi fogadójában, a házigazda leánya tiszteletére. Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg későbbi férjével, Kiss Ernő huszárkapitánnyal, az 1848-49-es szabadságharc aradi tábornok vértanújával. A balatonfüredi bálok hamar országos hírűvé lettek, a nemzeti öntudat zsinóros dolmányokban, gyöngyös pártákban is kifejezésre jutott. Az egykoron neves személyiségeket - Széchenyi Istvánt, Wesselényi Miklóst, Kossuth Lajost, Deák Ferencet, Vörösmarty Mihályt, Jókai Mórt, Blaha Lujzát - vonzó mulatságok fénye a két világháború között kissé megkopott, reneszánszuk 1954-ben kezdődött. A színhely előbb a Balaton étterem volt, 1957-től pedig a felújított egykori Kúrszalon, a mai Anna Grand Hotel.

A tavalyi Anna-bál szépe, Barna Dorina és Bóka István polgármester kezdi a nyitótáncot
MTI

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód