Tegnap írtuk
Szombathelyi versenyző is lesz a a világ legnagyobb perbeszédversenyének döntőjében 2019. April 06. 11:48 , hogy az ELTE csapata bejutott a Philip C. Jessup nemzetközi jogi perbeszédverseny döntőjébe, a csapatnak szombathelyi tagja is van, Buda Zolta személyében.
Az ELTR csapata a Columbia University hallgatóival mérkőzött meg a döntőben, és győztek.
Az Eötvös Loránd Egyetem 2019 világbajnoka
- tették közzé a szervezők.A szombaton véget ért versenyben a magyar egyetemisták száz ország több mint 680 egyetemének diákjai között voltak a legjobbak, olyan tekintélyes egyetemek hallgatót utasítva maguk mögé, mint az amerikai Yale és Berkeley, vagy a londoni King's College.
a diákoknak nemzetközi bíróság előtt zajló per szimulációja során kell perbeszédet mondaniuk ügyvédként, mind a felperesi, mind az alperesi oldalon. De nem
csak
perbeszédet prezentálnak, hanem előtte kutatómunkáról számolnak be, beadványokat terjesztenek elő, írásbeli és szóbeli vázlatot készítenek a perbeszédekről, emlékeztetőket írnak. Vagyis írásban és szóban egyaránt megméretik magukat, a végeredmény pedig a képzeletbeli per több szakaszában végzett munka eredménye. Az egyetemisták munkáját tekintélyes jogászokból álló bizottság bírálja el.A győztes csapat tagjai: Bazsó Gábor, Buda Zolta, Koncsik Marcell, Szép Vanessza. Felkészítők: Kajtár Gabor, Sulyok Katalin, Pap Dániel
Az ELTE csapata tavaly is megnyerte
Szombathelyi csapattaggal a soraiban győzték le a világot az ELTE joghallgatói 2018. April 18. 10:37 ezt a versenyt, a csapatnak akkor is a tagja volt a szombathelyi Buda Zolta.