Elveszítette a 149. örökrangadót a körmendi kosárcsapat

11 ponttal volt jobb a ZTE.

Az NB I-es férfi kosárlabda bajnokság 10. fordulójában az Egis Körmend a Zalaegerszeg vendége volt. Egy győzelemnyi különbség választotta el a két csapatot egymástól a 149. örökrangadó előtt: a vasiak a 8., míg a ZTE a 12. helyen állt a tabellán.

A várakozásoknak megfelelően telt ház és remek hangulat fogadta a csapatokat.

A hazaiak centere, Tóth Ádám kisebb háztartási balesete miatt beragaszott fejjel lépett parkettre, azt persze nem tudni, hogy ez közre játszott-e abban, hogy a Körmend a kezdeti időszakban jobban koncentrált a palánkok alatt, mindenesetre hamar fordítottak a kék-fehérek, és Hunter dudaszavas triplájával 28-19-re vezettek az első negyed után.

Büntetőkkel indult a folytatás, ám míg a hazaiak sorra hagyták ki őket, a vendégek néhányat értékesítettek. Ennek ellenére hamar kétszámjegyűvé vált a különbség, elkapta a fonalat a ZTE, 47-33 állt az eredményjelzőn a félidőben.

Avery 25 pontja is kevés volt
kosarsport.hu

A szünet után sem változott a játék képe, Johnson vezérletével a Zete diktálta a tempót, már 67-45-re vezettek a kék-fehérek a 26. percben. Aztán a harmadik etap végére egy 18-2-es rohamnak köszönhetően kozmetikázni tudott a Körmend (69-63).

Lőtávon belül kerültek a vasiak, egészen 2 pontra megközelítették a ZTE-t, Johnson azonban tarthatatlan volt. Az MTE nem tudott fordítani, a zalaiak megérdemelten húzták be az örökrangadót.

A válogatott szünet előtt mindkét csapat 4-6-os mutatóval áll.

Zalakerámia ZTE KK - Egis Körmend 87-76 (28-19, 19-14, 22-30, 18-13)

Zalaegerszeg, Városi Sportcsarnok
Játékvezetők: Goda László, Frányó Péter, Nepp László Oszkár (Forrai Sámuel)

ZTE: Hunter 11/9, Bibbs 4, Szalay 2, Johnson 28/9, Tóth 5. Csere: Scherer 14/6, Takács 7/3, Varence 10/3, Mokánszki 6/3.

Körmend: Moore 16/3, Hansen 6/6, Avery 25/12, Durázi 2, Grimes 9. Csere: Ivosev 8, Ferencz -, Kelly 10/6, Kiss M. -.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport