Május 10-én, hétfőn értesítette a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztálya Székesfehérvári Osztálya a vasi rendőrséget egy gyanús magyar rendszámú gépjárműről. A rendőrök Rábapatynál megállították a magyar sofőrt, akinek autójában nyolc férfi, egy nő és egy fiatal utazott, akik szír állampolgárnak mondták magukat.
A járőrök több órán keresztül intézkedtek az embercsempésszel szemben, a tíz illegális migráns pedig sem személyazonosságát, sem magyarországi tartózkodásának jogszerűségét nem tudta hitelt érdemlően igazolni. Ezért a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
A sofőrt őrizetbe vették és embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indul ellene.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!