Több mint duplájára, 50 ezer forintra nő január elsejétől az árvaellátás minimuma - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter.
Novák Katalin azt mondta: Magyarországon 55 ezer árva vagy félárva gyermek jogosult árvaellátásra, amelynek átlagos összege jelenleg havonta 41 ezer forint. A jogosultak közül 42 ezren kapnak 50 ezer forintnál kevesebb pénzt havonta - tette hozzá.
Hangsúlyozta: a kormány ezzel az intézkedéssel azokon az egyszülős családokon szeretne segíteni, "ahol egy szülő teljesít kettő helyett" vagy ahol mindkét szülő meghalt és a gyermek árván nevelkedik.
MTI
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!