Annak ellenére, hogy ernyőket már évezredek óta tartunk a karunkban, vagy tartanak nekünk, ha épp uralkodók vagyunk - napernyőt már az ókori Perszepoliszban is faragtak szobrokra, a görögöknél elmaradhatatlan női kiegészítő volt, menő módon összecsukható esernyőről pedig már Krisztus után 21 körülről is vannak fennmaradt nyomok Kínából -, megfelelően alkalmazni azóta sem tanultuk meg teljesen. Vagy igen, csak időközben kiölte belőlünk a helyes használatot Rohanó Világunk.
Ezért most, hogy beleléptünk a legesősebb hónapokba, észszerű sorra venni, mi mindenre kell vigyáznunk az esernyőnkkel, hogy ne legyünk még annál is depressziósabbak, mint amennyire beletaszít minket az elkomorodásba egy-egy viharfelhősebb délelőtt. Nézzük, hogy lássuk!
1. Igenis számít a méret
Esernyőnk kiválasztásánál ne csak a színvilág motiváljon! Ennél jóval fontosabb, hogy passzoljon a mi saját méreteinkhez. Ha túl kicsit választunk, komolyan vehetetlenek leszünk, ha túl nagyot, akkor okkal kapunk kritikus tekinteteket, hiszen felesleges teret foglalunk el vele. Márpedig a mondás is úgy szól: miénk itt a tér, azaz nem az enyém, vagy a Tiéd, vagy az Öné, hanem mindannyiunké!
2. Akkor nyissuk ki, ha már kiléptünk az utca kövezetére!
Reméljük persze, hogy ezt igazából nem is kéne idevésnünk, annyira magától értetődő. Érthető persze, ha valaki egyetlen szál cseppet sem akar magán tudni az égi áldásból, de akkor is tuskó dolog már a beltérben felhúzni, akadályozva ezzel mások mozgását. És odakint is nézzünk minden irányba! Hátha nem kell majd valakinek a balesetin kikötnie miattunk.
3. Ha jönnek velünk szembe: EMELJÜNK!
A legeslegfontosabb szabály. Aminek a lényege: jó fejnek lenni sokkal jobb, mint rossznak! Úgyhogy ha sűrűsödik a nép a zivatar áztatta gyalogjárdán, figyeljünk oda rendesen magunk elé, és emeljünk, ha szükséges, az ütközéseket és a szemkiszúrásokat elkerülendő. Na, de mikor és ki? Az illendőség úgy követeli, hogy ha egy nálunk alacsonyabb ember jön felénk, akkor mi emeljük át felette az esernyőnket, ha nagyjából egyenmagasak vagyunk, akkor pedig az, akinek nagyobb az esernyője.
4. Ha esernyőtlen emberrel találkozunk: SEGÍTSÜK!
Kétféleképpen találkozhatunk esernyőtlen emberrel az alázuhogó víztömegek közepette. Úgy, hogy velünk jön épp, és úgy, hogy velünk szemben. Ha az előbbi a helyzet, akkor nyilván ismerjük az illetőt, de még ha nem is, csak épp felvette a tempónkat, akkor sem helytelen felkínálni neki egy kis helyet az ernyő alatt. Jó tett helyébe - megvan, ugye? Ha pedig velünk szemben jön az illető, nyilván a falhoz lapulva teszi ezt, mert ott kevésbé éri az eső. Ne legyünk otromba parasztok, és hagyjuk szabadon a járda házfalak felőli oldalát! Hadd jöjjenek ott ők, az esernyőtlenek.
5. Ha megérkezünk a száraz, tetővel bíró épületbe
Akkor azon nyomban csukjuk össze, lehetőleg még a bejáraton átlépés előtt. Ez gyakorlatilag a kettes számú szabály fordítottja, azzal a bónusszal, hogy összecsukás után tüstént helyezzük is el egy erre szolgáló esernyőtartóban, vagy ha az nincs, műanyagszatyorban. De semmiképp se támasszuk csak úgy oda az első adandó oszlopnak, pláne ne akasszuk egy ruhafogasra, összevizezve mások kabátjait!
6. Az esernyő nem az anyósunk, nem a széken a helye
A váróteremben és a buszon egyaránt hatalmas gyász, ha fogjuk magunkat, és odavágjuk a mellettünk üresen tátongó ülőalkalmatosságra az ernyőt. Nem a barátunk ő, hogy ilyen luxusban részesítsük, az viszont biztosan nem lesz a barátunk, aki ezután beleül az általunk keletkeztetett tócsába!
7. Összecsukva a kezünkben? Tartsuk vízszintesen!
Talán nem kell filmes referenciák garmadáját sorolnunk ahhoz, hogy az észbe juttassuk: az esernyő ebben az állapotban bizony bőven egyenértékű tud lenni egy fegyverrel. A tüskevégét ezért, amikor csak tudjuk, tartsuk függőlegesen, a Föld középpontja felé fordítva! Talán még némi holisztikus energia is áramlik rajta keresztül belénk, és szerencsések leszünk.
