Donald Trump szerint lehet, hogy el kell pusztítaniuk Észak-Koreát

Az USA elnöke ezt az ENSZ New York-i közgyűlésén jelentette ki. Közben felhívták a légitársaságok figyelmét, hogy ne repüljenek át Észak-Korea fölött.

Az Egyesült Államok ereje és türelme óriási. De ha saját és szövetségeseinek érdeke azt kívánja, akkor nem maradt más választásunk, mint hogy teljesen elpusztítsuk Észak-Koreát

- jelentette ki többek között Donald Trump a New York-i tanácskozáson.

Kijelentette, hogy a világon egyetlen nemzetnek sem lehet érdeke, hogy ölbe tett kézzel nézze,

ahogy ez a banda nukleáris fegyverekkel és rakétákkal fegyverezze fel magát

. De hozzátette, reméli, hogy nem lesz szükség a pusztításra, mert az ENSZ-t pont az ilyen konfliktus megelőzésére találták ki.

Közben az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) nem ajánlja a légitársaságoknak az Észak-Korea fölötti átrepülést a biztonsági helyzet romlása miatt. Mint írják, Észak-Korea rakétatesztjei súlyos veszélyt jelentenek a légiközlekedésre, mivel nagy hatótávolságú föld-föld rakétákról van szó, amelyek indítását előre nem jelentik be. Az EASA szerint a phenjani tájékoztató körzetben egyik repülési magasságon sem ajánlott közlekedni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet