Újabb fejezetéhez érkezett a Rohonci út és környékének régi gondja. Egy olvasónk szerint meccsidőben a Haladás Sportkomplexum reflektorai olyan erősen világítanak be a környező lakóépületekbe, ami már fényszennyezésként értelmezhető.
Az ügyben még 2025-ben tett közérdekű panaszbejelentést a szombathelyi önkormányzatnál. Fotókkal illusztrált beadványában jelezte, hogy a Deák Ferenc utca 76. C és D épületeinél rendkívül erős a fényszennyezés, ezért kérte a pálya lámpáinak megfelelő beállítását.
A panasz a Vas Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Osztályára került, ahonnan az a válasz érkezett: mivel a fénykibocsátásra nincs jogszabályi határérték, környezetszennyezés sem valósul meg.
A gond viszont nem oldódott meg. Olvasónk rámutatott: a reflektorok a Deák Ferenc utca 67. felső szintjéire közvetlenül is bevilágítanak, de a Rohonci út és a Bartók Béla körút emeletes házai, az Engels Frigyes utca egy része, sőt még az Emlékmű környéke sem marad ki a fényből.
Hangsúlyozta: nem a pálya kivilágítását kifogásolja, hiszen arra szükség van.
„A kérdés az, hogy valóban szükséges-e a környező lakóépületeket és a város környezetét is megvilágítani?”
Szerinte a fényvetők pontosabb beállításával vagy árnyékoló elemekkel komolyabb beruházás nélkül is megelőzhető lenne, hogy a fény kiszökjön a stadionból.
Nem most kezdődött
A környékbeliek gondja egyáltalán nem új keletű. Kopcsándi József akkori önkormányzati képviselő már 2019-ben kezdeményezte az érintett ingatlanok értékcsökkenésének vizsgálatát és egy kártalanítási alap létrehozását
A szombathelyi Fidesz nem akar a stadion mellett lakóknak kártérítést fizetni 2019. February 28. 06:53 . Akkor a stadion fehér ponyvatetője okozott gondot
Mintha a Mennyország kapuja nyílna ki, olyan a kilátás ebből a Rohonci úti lakásból 2017. July 10. 08:20 – ez azóta is tart –, mivel az ablakokra verte vissza a fényt – egy Rohonci úti lakó már 2017-ben arról panaszkodott, hogy emiatt nappal is kénytelen a redőnyt leengedni.
A komplexum fényei ráadásul messzebbre is elérnek: 2024-ben a talajfűtés miatt alacsonyan szálló, narancssárgán ragyogó felhő
Nagy, narancssárgán ragyogó felhő Szombathely felett, éjszaka 2024. January 19. 16:28 hozta rá a „frászt” a város lakóira.
A jelenség a régi Haladás-pálya idejéből is ismerős lehet: a reflektorok akkor is bevilágítottak a felsőbb emeletekre. A mostani panasz tehát nem új problémáról szól, inkább arról, hogy az új stadion és a modern technológia ellenére a régi problémák ugyanúgy megmaradtak a pálya tőszomszédságában, sőt azóta még hatványozódtak is.
A kérdés már csak az: lehet-e úgy világítani a pályát, hogy a meccset ne kelljen a szomszédos lakások ne ússzanak vakító fényárban?
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!