A szombathelyi MSZP számára mindig is fontos volt a karitatív tevékenység, ezért szervezik meg az idén is a már hagyományosnak mondható januári ételosztás – mondta Czeglédy Csaba, a párt közgyűlési frakcióvezetője. Hozzátette, tapasztalataik szerint az év elején már sok család nélkülözi a meleg ételt, nekik akarnak segíteni.
Utalvány kell hozzá
A januári ételosztást már többször is megszervezték
Amíg bent bulizik az elit, addig kint ételért állnak sorba 2013. January 12. 21:39 , az idén 11-én, szombaton tartják meg a főtéri Pannónia étterem előtt, este hat és kilenc óra között. Úgy számolnak, hogy 800-1000 adag ételt osztanak majd ki, egy adag főzelékből, feltétet, kenyeret és süteményt áll majd. Mindezt cégek és magánszemélyek támogatásával, a szervezésben önkéntesek segítettek.
Mert az ételt utalványok alapján osztják majd ki, utalvány igényelhető a szombathelyi MSZP irodában, valamint a roma kisebbségi önkormányzat irodájában. Azokat, akik már korábban részesültek az ingyen ételből, levélben értesítették. Behatárolták a kört is, így csak egyedülállók, nagycsaládosok és szociálisan rászorulók kaphatnak utalványt, majd meleg ételt.
Czeglédy elmondta, az ételosztást már decemberben bejelentették a rendőrségen, és kértek területfoglalási engedélyt is, mert a hétfőn kezdődött első teljes hét rövid lett volna minderre. Most még várják azokat, akik igényelnék a szombati meleg ételt.
(Képeink a tavalyi ételosztáson készültek.)