Európa egyik legjobbja az ELTE futsalcsapata

Közülük négyen szombathelyiek.

Európa legjobb nyolc csapata közé jutott az Európai Egyetemi Játékokon az ELTE futsalcsapata a július 17. és 30. között zajló versenyen - olvasható az ELTE SEK Facebook-oldalán.

A lengyelországi Lódzban rendezett tornán négy szombathelyi képviselte az egyetem itteni campusát. Közülük ketten – Sipos Gergő és Kovács Máté – tagja a Haladás bajnoki címvédő csapatának, míg Horváth Bendegúz és Ábrahám Péter a megyei I. osztályú csapat tagjai.

A csapat teljesítménye a csoportkörök alatt hullámzó volt, az első mérkőzésükön a franciáktól vereséget szenvedtek, az angolokkal döntetlent játszottak, a házigazdák ellen viszont sikerült nyerniük.

ELTE BEAC Futsal

Ezek után a negyeddöntőben előbb a túlságosan nehéz ellenfélnek bizonyuló grúz válogatottal játszott a csapat, akiket a Belgrádi és a Maribori Egyetem hallgatói is legyőztek, ezzel pedig a nyolcadik helyen fejezte be a szereplését a magyar futsalcsapat.

Rajtuk kívül további négy szombathelyi diák képviselte a SEK-et. Kick-boxban Szmolek Emánuel első, Grünceisz Patrik a harmadik, míg Bolfán Ákos az ötödik helyet szerezte meg.

Kleinhappel Miklós

Judóban Varga Réka képviselte a szombathelyieket, ő végül a hetedik helyet szerezte meg.

Az Európai Egyetemi Játékokat először 2012-ben rendezték meg, azóta minden második évben csapnak össze az egyetemek az adott sportág legjobbjainak részvételével. A megmérettetésen negyvenhat országból körülbelül hatezer sportoló, köztük négyszáznál is több magyar küzd.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport