Gyurcsányról, a nemzeti konzultációról és Ferenc pápa látogatásáról is szó volt a ma reggeli miniszterelnöki interjúban a Kossuth Rádióban. Itt jelentette be Orbán Viktor azt is, hogy év végéig meghosszabbítják a rendkívüli jogrendet. A miniszterelnök saját Facebook-oldalán is posztolta: visszatérnek a reggeli rádióinterjúk.
Arról, hogy mi a helyzet a várható gazdasági növekedéssel – amelytől többek közt a 13. havi nyugdíj is függ – azt mondta, hogy jelenleg pozitívak az előrejelzések. Kormányzati intézkedéssekkel – van ennek csínja-bínja – úgy éreztük, hogy meg tudjuk célozni az 5,5 százalékos növekedést, és most úgy tűnik, hogy sikerül is elérni ezt a célt – idézte Orbán Viktort az Index.
„Jó, ha mindenki tudja, hogy 2010 után erről a segélyalapú, Gyurcsány-féle munkáról lebeszélő gazdaság helyett egy munkaalapú gazdaságot építettünk fel. Ezért van pénz” – mondta a miniszterelnök. Szerinte sok pénz jön az Európai Uniótól, de ha ebből levonja azt, amit a nyugatiak minden évben kivisznek az országból, akkor ez a mérleg már negatív. Ebből kifolyólag az EU-tagság nem a befolyó pénz miatt fontos, hanem azért mert piacot jelent Magyarországnak.
„Tehát az Európai Unió mellett nekünk azért kell kiállnunk, mert csak így tudjuk eladni a munka révén előállított termékeinket” – fejtette ki a miniszterelnök, majd arra is kitért, hogy a brüsszeli helyreállítási alap valójában egy hitel, amelyet majd vissza kell fizetni, ezért nem olyan nagy baj, hogy az EU nem akarja odaadni. „Ha nem jön a brüsszeli hitel, akkor kimegyünk egyedül a pénzpiacra és onnan pótoljuk a hiányzó forrásokat” – mondta.