Éveken át bántalmazta és megalázta az élettársát, most a szombathelyi bíróság előtt az ügy

Sokak életét megkeserítette az agresszív férfi.

A Szombathelyi Járási Ügyészség súlyosabban minősülő kapcsolati erőszak bűntette és többrendbeli súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat egy férfival szemben – közölte lapunkkal a Vas Vármegyei Főügyészség.

A vád szerint a férfi éveken keresztül rendszeresen bántalmazta élettársát. Többször meg is fenyegette a nőt, hogy ha a bántalmazásokat valakinek elmondja vagy feljelentést tesz, akkor megöli.

Az elkövető emellett élettársával megalázó módon bánt, nem engedte, hogy a szabadidejét mással töltse, ezért bezárta a lakásba, de előfordult az is, hogy elvette az értékeit és a pénzét.

A nő végül megszakította a kapcsolatot bántalmazójával.

A sértett a bántalmazások következtében nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett el.

A férfi ezt követően is folytatta agresszív magatartását, egy alkalommal az utcán minden ok nélkül ököllel megütött egy járókelőt, barátnőjét a lakásában megverte, továbbá idős főbérlőjét is bántalmazta

.

Mindhárom sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett el.

A járási ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta a többszörös visszaeső vádlottal szemben, akinek büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló