Különös rekordot állított fel a Szeged TV Téma című műsorának vezetője. Az Országgyűlés ugyanis még el sem fogadta azt az Alaptörvény-módosítást, amely szerint ezentúl a megyéket újra „vármegyéknek” hívják, a hölgy máris alkalmazkodott az új helyzethez.
„Önöknek pedig nagyon köszönöm a figyelmet, Téma című műsorunkat látták Csongrád-Csanád vármegyéből!” – egészen pontosan így hangzott az elköszönés a műsor végén.
Ha baki volt, akkor mindenképpen meglepő, hogy pont most történt, amennyiben nem, akkor viszont remek gerillamarketing, ugyanis most ezzel van tele az internet.
Állítólag utóbbi történt, legalábbis ezt írta a Media1, amely meg is örökítette az esetet: