Ezer magyar zászlót tűzött ki a DK a Diákváros területére

„Ez a terület a magyaroké, és a kormány nem adhatja oda Kínának” – írta az akcióról a párt sajtóközleményében.

Manhalter Dániel, a Demokratikus Koalíció józsefvárosi és ferencvárosi országgyűlési képviselő-jelöltje és DK ifjúsági szervezete, a Demokratikus Lendület közösen tűzték ki az ezer magyar zászlót.

Manhalter Facebook-oldalán egy videóban arra kér mindenkit, aki arra jár,  hogy ő is tűzzön ki egy magyar zászlót a területen, hogy „együtt tiltakozzunk a Fudan Egyetem megépítése ellen.” - írja az atv.hu.

Ezer magyar zászló
Facebook

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek