Falusi turizmusból él Törőcsik Mari egykori házának új tulaja Velemben

Egyelőre nem tudni, mi lesz az épület sorsa.

Törőcsik Mari halála után három évvel először úgy tűnt, hogy áron alul, 45 millió forintért próbálják eladni Úgy tűnik, mégsem áron alul árulják Törőcsik Mari velemi házát 2024. February 21. 18:38 a háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas művésznő egykori házát. Majd áprilisban már arról írtunk, hogy 69 millió forintért árulták 69 millióért árulták Törőcsik Mari velemi házát - talán már vevője is akadt 2024. April 22. 15:22 , és vélhetően el is adhatták az ingatlant. Nemrég pedig a blikk.hu közölt egy cikket, amely szerint megvan az új tulajdonos.

Törőcsik Mari egykori háza Velemben
Mészáros D. Zsolt

A színészlegenda 1973-ban vette meg a velemi házat, majd 2014-ben a lányának, Teréznek ajándékozta. Törőcsik Mari lánya először ismerősöknek próbálta eladni az ingatlant, így több művészbarátját is megkereste a lehetőséggel. Végül egy velemi lakos vette meg a házat, akinek kiadó szobái vannak a környéken, falusi turizmusból él.

Mivel a színésznő lánya nem gondozta az ingatlant, ezért a velemi Rákóczi utcában található, 1450 négyzetméteres telken álló, 140 négyzetméteres, boltíves pincével és kis medencével rendelkező, négy szobás, két zuhanyzós fürdőszobás és két konyhás házzal akadt tennivalója az új tulajdonosnak.

Miután megvette az ingatlant, rendbe hozatta a tetőt, kimeszeltette a házat és gondozni kezdte a kertet is. Az még kérdéses, hogy mi lesz Törőcsik Mari egykori házának a sorsa, előfordulhat, hogy kiadják a szobákat, és eztán bárki megszállhat a itt.

Oroszlános kopogtató az ajtón
Mészáros D. Zsolt

Annyi bizonyos, hogy Törőcsik Mari díjai és személyes tárgyai, a Körhinta bekeretezett cannes-i plakátja, valamint a férje, Maár Gyula festményei már új helyre kerültek, mivel Teréz és párja, Zoltán majdnem teljesen üresen adták át a házat. Korábban az új tulaj a kapun is hirdette kiadó szobáit, ezért a helyiek azt hitték, Törőcsik Mari egykori otthona is vendégház lett, de egyelőre erről még szó sincs.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet