Emlékfát ültettek Lovasi András, a Vasi Vasember alapítójának tiszteletére

De nemcsak a triatlonverseny fűződik a nevéhez: többek között ő volt az ötletgazdája a Szilveszter Kupának is.

Emlékfát ültettek Lovasi András, a Vasi Vasember ötletgazdájának tiszteletére pénteken a szombathelyi Csónakázótó szigetén.

Faültetés Lovasi András emlékére
Mészáros D. Zsolt

Az eseményen Lovasi családtagjai mellett jelen volt Horváth Attila alpolgármester, Kalmár Attila, a sporteseményt szervező Pannonsport ügyvezetője, valamint Kapolcsi Imre és Garami Árpád veterán triatlonosok, akik idén már 42. alkalommal állnak rajthoz. Utóbbiak fel is idézték emlékeiket az idén áprilisban elhunyt Ő tette fel Szombathelyt a triatlon térképére – elhunyt Lovasi András April 22. 10:51 sportszakemberről.

Faültetés Lovasi András emlékére
Mészáros D. Zsolt

A platánfát az emlékezők Lovasi hozzátartozóival együtt ültették el.

Faültetés Lovasi András emlékére
Mészáros D. Zsolt

Lovasi András

Lovasi András 1950. október 12-én született Szombathelyen, és egész életét a városhoz kötötte. Középiskolai tanulmányait a Nagy Lajos Gimnáziumban végezte, ahol megismerkedett későbbi feleségével, Évával. Kapcsolatuk egy életre szólt: házasságuk 54 éven át tartott. Két fiuk született, András és Balázs.

A sport már fiatal korától meghatározó szerepet játszott az életében. Éveken keresztül versenyszerűen pingpongozott és futballozott, később edzőként is kipróbálta magát a labdarúgásban. Szakmai pályafutása során a Szombathelyi Sportigazgatóságon igazgatóhelyettesként dolgozott, ahol jelentős szerepet vállalt a város sportéletének szervezésében és fejlesztésében.

Nevéhez fűződik a Vasi Vasember triatlonverseny elindítása, amely mára országos jelentőségű eseménnyé vált. Egy korábbi visszaemlékezésében így idézte fel a kezdeteket: 1984-ben „mintegy 100 fős lelkes, fanatikus szervezőbizottsággal” vágtak bele az első magyarországi triatlonverseny megszervezésébe Szombathelyen. Az eredetileg 50–100 indulóra számító esemény végül ötszáz fős érdeklődést váltott ki, és – ahogy fogalmazott – „így indult hódító útjára a triatlon sportág hazánkban”, amely aztán olimpiai sportág is lett.

Lovasi András és Kalmár Attila
Savaria Fórum

Számára a Vasi Vasember nemcsak verseny volt, hanem közösség is. Hitvallását talán legjobban az a mondata fejezi ki: „Így lett a triatlon Szombathelyé – és Szombathely a triatloné.”

A Vasi Vasember mellett a Szilveszter Kupa is az ő nevéhez kötődik, amelyet a mai napig minden év utolsó napján megrendeznek.

Munkáját mindig elhivatottan, teljes odaadással végezte, legyen szó sportirányításról, vállalkozásról vagy utazásszervezésről. Közvetlen személyisége, nyitottsága és embersége miatt sokan tisztelték és szerették. Könnyen megtalálta a közös hangot mindenkivel, akivel kapcsolatba került.

Családja mindig az első helyen állt számára. Sportszeretetét fiainak is továbbadta, az utóbbi években pedig büszkén figyelte és támogatta unokái sportpályafutását.

Lovasi András nemcsak sporteseményeket hozott létre, hanem közösséget épített és hagyományt teremtett. Emléke és munkássága tovább él Szombathelyen és a vasi sportéletben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet