Fegyverrel a kezében, holtan találtak egy újságírót Siófokon

A rendőrség közigazgatási eljárást indított.

A Media1 információi szerint fegyverrel a kezében, holtan találták meg az 50 év körüli férfit siófoki otthonában vasárnap délután.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletén a lap érdeklődésére telefonon hétfőn megerősítették, hogy nyomozást folytatnak az ügyben. Arra a kérdésünkre, hogy öngyilkosságról van-e szó, vagy esetleg felvetődik-e az idegenkezűség, annyit mondtak, hogy közigazgatási eljárást folytatnak, nem pedig büntetőeljárást. További részleteket a nyomozás érdekeire tekintettel nem árultak el.

A Media1 más, nem hivatalos forrásból úgy tudja, az eddigi feltételezések szerint Szemesi Zsolt szerelmi bánat miatt végezhetett magával egy szakítás után, vagyis feltételezhetően halála nincs összefüggésben újságírói munkájával.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja akár mobilról is a 116-123 lelki elsősegély telefonszámot.
(díjmentesen hívható éjjel-nappal, az ország egész területéről)

Az Alapítvány az öngyilkosság ellen honlapján, ide kattintva további információ található.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek