Felcsút díszpolgára lett Mészáros Lőrinc

A Mészáros Csoport Kommunikációs Igazgatósága közölte az örömöt.

A közlemény szövege szerint a helyi képviselőtestület a kitüntetéssel köszönte meg Mészáros Lőrincnek, hogy vállalatcsoportja karitatív tevékenysége mellett, elkötelezett lokálpatriótaként kiemelt figyelmet fordít a térség fellendítésére, az ott élők életszínvonalának javítására, jólétük előmozdítására.

Hozzáfűzték: a nagyvállalkozó régóta munkahelyteremtéssel és pénzügyi támogatással segíti nemcsak Felcsút, de a teljes régió felemelkedését.

Az általa megálmodott Mészáros Alapítvány például 2016 óta mintegy 1200 felsőoktatásban tanuló helyi és környékbeli fiatalt támogatott 700 millió forint értékű ösztöndíjjal, míg a 2017-ben alapított Vál-Völgyi Fiatalokért Alapítvány által közel 3300 általános és középiskolai diák, illetve 300 otthonteremtő fiatal pár jutott több mint 1 milliárd forint támogatáshoz - idézték fel.

Kiemelték, hogy a térség fejlesztése mellett Mészáros Lőrincnek köszönhetően a Pancho Aréna és a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia által Felcsút a hazai utánpótlásnevelés és a futball élet egyik meghatározó központja lett.

Mészáros László, Felcsút polgármestere a közlemény szerint a díszpolgári cím átadása előtt úgy fogalmazott: "Ez a cím annak a személynek adományozható, aki Felcsút község érdekében kiemelkedően jelentős munkájával, helytállásával, kiállásával vagy egész életművével hozzájárul a település fejlődéséhez, értékei, érdekei megóvásához, polgárai életkörülményeinek javításához, a község jó hírnevének öregbítéséhez."

A díszpolgári cím átvételét követően a tájékoztatás szerint Mészáros Lőrinc azt mondta: "Felcsút és az egész Vál-völgye térség szívügyem, hiszen itt nőttem fel. Éppen ezért kiemelt kötelességemnek érzem a rászoruló helyi emberek és ügyek támogatását, a fiatalok tanulmányainak megkönnyítését, a terület gazdasági fejlődésének elősegítését".

Az üzletember a felcsúti díszpolgári cím mellett további két határon túli település, Eszék és Csíkszereda díszpolgári címével büszkélkedhet - áll a közleményben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet