Felfüggesztette az együttműködést Vitézy támogatása miatt az LMP-vel az Európai Zöld Párt

Mert szerintük a demokratikus és Európa-párti erők térnyeréséhez Karácsony Gergely győzelmére lenne szükség.

„Elővigyázatosságból” felfüggesztette a politikai együttműködést Vitézy Dávid támogatása miatt az LMP-vel az Európai Zöld Párt (EGP) az uniós választási kampány idejére - közölte a párt. Szerintük ugyanis Karácsony Gergely hivatalban lévő főpolgármester második budapesti győzelme nélkülözhetetlen a demokratikus és Európa-párti erők térnyeréséhez. Vitézy támogatása pedig ellentétes ezzel a céllal, ezért elhatárolódtak az LMP döntésétől.

Az LMP erre úgy reagált hétfő délután, hogy a döntést tudomásul veszik, majd hozzátették, hogy "az EGP szerint sem egy városról és az abban élő emberek ügyeiről döntünk a június 9-i önkormányzati választáson, hanem népszavazást tartunk az Orbán-rendszerről. Álláspontjukkal nem értünk egyet, döntésüket tudomásul vesszük, hétköznapjainkat nem befolyásolja.”

Ungár Péter, az LMP társelnöke külön is véleményt nyilvánított az ügyben Facebookon, ahol elmondta, hogy „ellenállunk, ha helyesnek gondoljuk, akkor is, ha egyedül maradunk”, valamint azt is megjegyezte, hogy "nekünk nem külföldön fogják eldönteni, ki a főpolgármester-jelöltünk”.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet