Hétfő délelőtt 11 órakor kezdődik az országgyűlés ülése, ahol a harmadik napirendi pont lesz az úgynevezett felhatalmazási törvény elfogadása.
A kormány döntheti el, hogy meddig kapcsolja ki az országgyűlést
A törvény arról szól, hogy a rendkívüli helyzetre tekintettel a kormány rendeletekkel irányíthasson, lehetővé tegye, hogy a kabinet további, a törvényektől eltérő rendeleteket alkosson a veszélyhelyzet ideje alatt.
Ezzel nincs is vitája tulajdonképpen senkinek, két részlet miatt tiltakozott az ellenzék. Az egyik, hogy bűncselekménnyé nyilvánítanák az úgynevezett rémhírkeltést és híresztelést, amit egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtanának. Az ellenzék és az újságíró-szervezetek többsége szerint ezzel a nem kormánypárti sajtót is elnémíthatja a kormány, hiszen a törvény értelmében a kormány dönti el, mi számít rémhírkeltésnek.
A másik, hogy a törvény nem tartalmaz határidőt, a kormányra bízza annak megállapítását, hogy fennáll-e még a veszélyhelyzet. A aggodalmaknak alapot ad az, hogy a 2015-ben bevezetett migrációs vészhelyzetet a kormány folyamatosan hosszabbítja azóta is, olyan időszakokban is, amikor jóval kevesebb migráns érkezik a határainkhoz, mint 2015 előtt, és amikor már a vészhelyzet törvényi feltételei sem állnak fenn régóta.
Ha az ellenzék nemmel szavaz, akkor is megvan a szükséges szavazatszám
A törvényt a hét elején a házszabálytól eltérő módon akarta elfogadtatni a kormány, ehhez azonban a képviselők négyötödének szavazata kellett volna, az ellenzéki képviselők nem szavazták meg . Ami jó lehetőséget adott a Fidesznek arra, hogy az ellenzéket azzal vádolják, hogy hátráltatják és akadályozzák a koronavírus elleni védekezést, és veszélyeztetik a magyarok egészségét és életét.
Az események hátteréről kedden írtunk . A törvény ellen több civil szervezet is tiltakozott
A Szociális Fórum tiltakozik az ellen, hogy a kormány rendkívüli hatalmat kapjon 2020. March 29. 15:09 , online petíció indult, amit már több mint százezren írtak elá, ma este pedig online tüntetés kezdődik
Ilyen sem volt még: online tüntetést szerveznek ma estére a „felhatalmazási törvény” ellen 2020. March 29. 16:06 .
A törvény elfogadásához hétfőn már elég lesz a parlamenti kétharmad, ami éppen megvan a Fidesz-KDNP-nek. Sajtóinformációk szerint számíthatnak a M Hazánk Mozgalom három országgyűlési képviselőjének szavazatára is, így akkor is el tudják fogadni, ha egy-két fideszes képviselő távol marad.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

