Felhős, szeles napok ezek

De fázni talán nem nagyon fogunk.

Vasárnap döntően fátyolfelhős idő várható, estétől északnyugat felől megnövekszik – főleg a keleti, északkeleti megyékben – meg is vastagszik a felhőzet.

Hétfőn a déli részeken továbbra is alapvetően fátyolfelhős lesz az ég, az északi területeken több lesz a felhő. Legfeljebb éjszaka az északi határ mentén fordulhat elő gyenge eső. A szél egyre inkább délire, délnyugatira fordul és megélénkül, hétfőn napközben helyenként meg is erősödik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és +5 fok között valószínű, de az északi völgyekben hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 12 és 18 fok között alakul, de délnyugaton ennél pár fokkal melegebb, míg északkeleten hűvösebb lehet az idő.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás