A kiadott nyilatkozatok szerint a polgármester méltatlanná vált a tisztség betöltésére, és nem élt a békés távozás lehetőségével. A polgármester és az alpolgármester közös nyilatkozata szerint viszont a képviselő-testület többi tagja lehetetlenné tette a munkájukat, és ezt most a feloszlatással érték el.
A polgármester kérdésünkre válaszolva azt mondta: az ellentéteket az eltérő értékrend és erkölcsi norma okozta, ami olyannyira feloldhatatlanná vált, hogy már akadályozta a testület működését. Az általunk megkérdezett képviselők azonban úgy nyilatkoztak, hogy az igazi gondot a testületen belüli személyes ellentétek okozták.
Amint a szavazási arány megváltozott, a település irányíthatatlanná vált, ezért a testület feloszlatta magát. Az új, időközi választásokat a feloszlatás jogerőre emelkedésétől számított kilencven napon belül kell megtartani. Gencsapátit addig a jelenlegi testület és polgármester vezeti.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!