Nyerjen velünk karácsonyfát idén is! - Mutatjuk, milyen az idei fenyőfakínálat

A szombathelyi régi strandon ismét sokféle fa közül válogathatnak az emberek, egy kis szerencsével akár ingyen is, játsszanak velünk!

Két héttel karácsony előtt ismét zöldbe borult a régi városi strand, méghozzá fenyőzöldbe. Körbe is jártuk, hogy megnézzük milyen az idei kínálat. Császár Flórián fenyőárus vezetett körbe minket az alkalmi Nordmann-ezüst-luc erdőben.

Fenyőfaárus a régi strandon
Garai Antal Atom

Tavaly a legnépszerűbb az ezüstfenyő volt, de ugyanúgy vitték a lucfenyőt is, és persze vannak akik csak Nordmannt vesznek. Ez utóbbi egyébként a legdrágább a három közül, a lucfenyő pedig a legolcsóbb, de örülhetnek az emberek, hiszen a tavalyihoz képest (Császár Flóriánnál) nem változtak az árak. Fenyőfa pedig az utolsó percig lesz, hiszen a kereskedő mindig egy picivel több fával készül, mint amennyit megvesznek, így még december 24-én délelőtt/kora délutánig is lehet válogatni.

Az igazi fenyővel versenyezni nem lehet

Ezeket a fákat egyébként kifejezetten a karácsonyi időszakra termesztik, mindig lesz rá kereslet, akármilyen műfenyőt, akármilyen illatosítót vesz az ember, az igazi fenyővel versenyezni nem lehet. Szokás szerint már az első napokban feltűntek a vásárlók, akik minél hamarabb meg akarják találni az igazit. Van aki szinte centiméterre pontosan tudja, hogy milyet és mekkorát akar, ezzel ellentétben mások pedig csak sétálgatnak a kiállított fák közt és bele-beleszeretnek egy-egy példányba.

Fenyőfaárus a régi strandon
Asztaldíszek
Garai Antal Atom

Lehálózva, talpba faragva, asztaldíszek, sírdíszek és érdekes kérések

A helyszínen hálózzák a megvásárolt fákat (a könnyebb szállítás végett), és talpba is faragják, hogy otthon ne kelljen ezzel vacakolni, ezért vásárláshoz vigyék magukkal a talpat - mindezt persze ingyen. Ha valaki nem vett megfelelő karácsonyfatalpat, azt itt is megteheti, és kaphatók sírdíszek, asztaldíszek is, fenyőből, gyertyákkal.

Fenyőfavásár a régi strandon
Helyben csomagolják
Garai Antal Atom

Volt, aki már a nyitás napján megérkezett és vadászni kezdte a neki megfelelőt, pontosan négy méter magas, terebélyes fát keresett, meg is találta másnap. Az egy méterestől a négy méteresig sok fát kínálnak. Volt már olyan kérés is, hogy a fa egyik oldaláról le kellett vágni az ágakat, mert kevés a hely és a falhoz kell tolni a fenyőt a lakásban. Érdekes módon van, aki a kevésbé szép fákat kedveli, egy-két ilyen ritkább példány akad a kínálatban és egy-egy vevő a sok dús ágú közül inkább ezeket választja.

Fenyőfaárus a régi strandon
Garai Antal Atom

Nyerjen velünk fenyőfát!

Császár Flórián idén is felajánlott a Nyugat.hu olvasóinak utalványokat, amelyet játékunkkal megnyerhetnek. Az utalványokért lucfenyőt választhatnak a nyertesek (két méteresig, a nyeremény az "egyedi" kategóriás fákra nem vonatkozik). A kereskedő egyébként rugalmas, így a nyeremény beváltható és azonos árban vagy ráfizetéssel akár más típusú fa is választható.

Fenyőfaárus a régi strandon
Az utalványokat a Markusovszky utca 6-ban, az SzSE pálya mellett, karácsonyig minden nap reggel hattól este hatig lehet beváltani.
Garai Antal Atom

Önök beszerezték már a fát? Mielőtt megtennék, játsszanak velünk ide kattintva! Sorsoltunk - Nyerj egy lucfenyőt! 2015. December 11. 13:09

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód