Havi 250 ezer forint kell egy egyetemistának a kényelmes élethez

A diákok a tanulás mellett ott akarnak munkát vállalni, ahol maguk oszthatják be az idejüket.

Öt év után újra megszondáztatták a 18-25 éves korosztályt: a Schönherz Iskolaszövetkezet a Z-generáció munkával, valamint megélhetéssel kapcsolatos vágyait és elvárásait térképezte fel.

A nagyszabású kutatásban közel 1.200 hallgató vett részt az ország összes egyeteméről és főiskolájáról, a válaszok pedig jócskán tartogattak meglepetést, hiszen a jövő munkavállalóinak véleménye több ponton eltér az öt évvel korábbi nemzedékhez képest.

1169 fő töltötte ki a szakmai diákmunkák közvetítésére specializálódott Schönherz Iskolaszövetkezet kérdőívét, amely vizsgálta többek között a munkahelyválasztási preferenciákat, az elvárt munkakörülményeket és a fizetési igényeket is. 2017-ben még a felnőtthöz méltó bánásmódért álltak ki a fiatalok, ma a home office lehetősége és a szabad alkotómunka már fontosabb számukra.

Meglátásuk szerint 174.000 forint szükséges ma a havi megélhetéshez, de kiderült az is, hogy mekkora összeg esetén éreznék komfortosabbnak az életüket.

Mi a fontos a mai fiatalok számára egy munkahelyen?

A válaszadóknak egy 17 munkahelyi adottságot felsorakoztató listából a számukra 5 legfontosabbat kellett megjelölniük. A rangsor első helyére nem meglepő módon a fizetés került, ugyanakkor nem sokkal maradt alul a rugalmas munkarend iránti vágy.

A TOP5-be emellett a tudásbővítésre és szakmai tapasztalatszerzésre vonatkozó igények kerültek be, és hogy mindezt megfelelő munkakörülmények között, jó munkahelyi hangulatban tehessék.

Forrás: Schönherz Iskolaszövetkezet

„Öt évvel ezelőtt a felnőtthöz méltó bánásmód igénye a TOP5-ben jelent meg, mára azonban ugyanez csak a 9. helyet érte el. A kutatás teret biztosított további igények felsorakoztatásának is, és kimagaslóan sokan fejezték ki abbéli vágyukat, hogy szeretnének alkotómunkát végezni a cégnél, így érdemben tenni hozzá a munkahely fejlődéséhez. Ezeken túl a fiatalok előszeretettel veszik azt is, ha a vezetőség megosztja velük (is) a céges információkat” – mondta Baross Levente, a kutatást végző Schönherz Iskolaszövetkezet elnöke.

A Z generáció megélhetésre vonatkozó igényei

Rákérdeztek arra is, hogy milyen összeg jár a diákok fejében megélhetési minimumot illetően, valamint hogy mekkora lenne az az összeg, amelyből úgy érzik, komfortosan élnének.

A minimumot tekintve nagyon szerteoszló a vélemény: 40 ezertől egészen 500 ezer forintig érkeztek válaszok (annak függvényében, hogy a hallgatók kollégiumban, albérletben vagy otthon laknak-e), de a válaszadók többsége szerint 100-250 ezer forint közötti tartományban lehet a megélhetéshez szükséges összeg. Az összes válasz átlagát tekintve havonta 174.000 forint kell egy diáknak a megélhetéshez.

Forrás: Schönherz Iskolaszövetkezet

„Ezt az összeget ma tanulmányok mellett is meg lehet keresni. A szakmai diákmunkák átlagos órabére 2.000 forint körül mozog, így heti 20 órás, azaz félmunkaidős ráéréssel elérhető ez a bevétel. A felmérésünkből az is kiderül, hogy a diákok 55%-a hetente 20-30 órában tud(na) munkát vállalni, így a havi 174.000 forint iránti vágy végképp nem elképzelhetetlen” – tette hozzá Baross Levente.

Forrás: Schönherz Iskolaszövetkezet

Meglepő, hogy sokaknak a minimumhoz képest plusz 10-20 ezer forint már elég lenne ahhoz, hogy komfortosabban érezzék magukat a bőrükben, és ne csak a kötelezőkre (lakhatás, étkezés, számlák) költsenek.

Nagy átlagban viszont havi 75.000 Ft plusz segítene a fiataloknak, hogy szórakozásra, hobbira, utazásra és eszközvásárlásra is jusson az alapdolgok mellett. Egy egyetemista/főiskolás hallgató ma havi 250.000 forintot igényelne a kényelmesebb élethez.

40 százalék a home office-ra voksol

Ezt a kérdéskört a munkahelyválasztást befolyásoló tényezők felmérésénél a nyilatkozók 31 százaléka választotta az öt legfontosabb adottság közé. Ha az irodai bejárás, illetve otthonról dolgozás közül kellene választani, akkor a diákok 60 százaléka a home office mellett voksol, de ha maguk oszthatnák be a munkahetüket, akkor annak felét otthon, másik felét pedig a munkahelyükön töltenék.

A munkavállalással és megélhetéssel kapcsolatos elképzelések igen tanulságosak lehetnek a munkaadók számára, hiszen a megkérdezett fiatalok (akár dolgoznak jelenleg, akár nem) hamarosan kész szakemberként lépnek a munkaerőpiacra.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet