Egy utcában lakott Alsószölnökön a körzeti mozissal Ficzkó Tibor, s a felügyelete mellett 1973-ben már iskolásként részt vehetett filmvetítésben, ami egy életre szóló élmény volt a számára. A faluban annak idején hetente kétszer volt a kultúrházban filmvetítés, s elsősorban a vetítés műszaki oldala érdekelte.
Hordozható gépekkel dolgoztak
A falvakban akkor 16 milliméteres filmeket vetítettek, míg a városi mozikban 35 millimétereset. Nem véletlenül nevezték a kistelepülések mozijait Keskeny Filmszínházaknak. Amúgy minden filmhez mellékelnek engedély-okiratot, amelyen feltüntetik, hogy milyen formátumban kell vetíteni
– magyarázza a filmek szerelmese. Aztán arról is beszél, hogy a körzeti mozisok könnyebb, hordozható gépekkel dolgoztak.A keskenyfilmeknél a magyar filmek és az NDK-s indiánfilmek színesek voltak, a többi nagyrészt fekete-fehér. Az 1960-70-es évek sikerfilmjeit falun is vetítették, köztük az olasz, francia, spanyol kalandfilmeket. Ezek csak a nagy mozikban voltak színesben láthatóak. Az 1970-es, 80-as években bemutatott filmek a nyugati országokban már évekkel korábban futottak. A nagyjából háromezer mozit az országban moziüzemi vállalatok működtették, Vas megyében a vállalat 1994-ben szűnt meg. A filmeket a rendszerváltásig a MOKÉP forgalmazta, ma már több forgalmazó is van, ezek nagy része amerikai-magyar vegyesvállalat.
Az utóbbi évtizedekben jelentős technikai fejlődés történt, főként a hangtechnikában. A váltás a vetítéseknél már automatikusan történik. Vidéken hajdanán csak egy gép volt, ilyenkor tekercset kellett cserélni, s ez szünetekkel is járt. Két gépnél már kényszerszünet nélkül lehet vetíteni. A film anyagán is változtattak, jobb lett a minőség, így ritkábban szakadtak el.
Kihalóban a retro mozik
1985. február elseje óta vagyok a szentgotthárdi mozi gépésze, azaz huszonhét éve. Akkor ezt jelentős technikai váltásként éltem meg: jóval nagyobb képet lehetett vetíteni, és már háromféle formátumban. És már minden film színes volt
- mesél tovább Tibor. Amikor itt kezdett, a gépek elég régiek voltak, 20-25 éves magyar gyártmányúak, amiket aztán 1990-ben két korszerűbb csehszlovákra cseréltek, ezek a gépek működnek jelenleg is. A ma már retrónak mondható szentgotthárdi moziban az 1960-as években történt az akusztikai burkolás, és néhány éve cserélték ki a székeket.
Sajnos itt is tapasztalható, hogy egyre kisebb az igény a mozivetítés iránt, a televízió és az Internet elvonja a nézőket. A nagy mozirajongók pedig elmennek a szombathelyi vagy a zalaegerszegi plázába, hogy a megjelenéskor azonnal lássák a filmeket. A filmek az egyre kevesebb hagyományos moziba csak azután juthatnak el, amikor a plázákból már kifutottak
– mondja Ficzkó Tibor.
Munkamódszeréről elárulja, hogy a filmelőkészítésre első alkalommal legalább annyi időt szán, mint amennyi a film hossza. A tekercselést most is hagyományos, mechanikus módon végzi, bár van motoros tekercselője is. A kézi megoldás azért jobb, mert a filmtekercset át kell nézni, a start és a végszalagot javítani kell, hogy ne akadjon el a film az elején vagy a végén, s váltójeleket is fel kell tenni. Vetítéskor figyelni kell a képminőségre és a teremben a hangerőre is.
Kissé keserű szájízzel állapítja meg, hogy a hagyományos mozik kihalóban vannak. Szentgotthárdon is igen komoly összegbe kerülne a minőségi megújítás. Egyelőre tehát marad a retro filmszínház - kérdés, hogy meddig.
