A Magyar Ökölvívó Szakszövetség április 5-én adta át a 2021-es év legjobbjainak járó díjakat. Ez alkalommal a vasi Fitt-Box Ökölvívó Egyesület tagjai közül hárman részesültek rangos elismerésben.
Hámori Luca lett az év női ökölvívója, Buza Rafael lett az év ifjúsági ökölvívója, Varsányi Áron pedig az év felnőtt edzőjnek, és az év ifjúsági edzőjnek járó díjat vehette át.
Ez azonban nem csak Áron érdeme, Gombai Jánost is nagyban illeti az elismerés. De az egyesület másik két edzője, Bödey Gábor és Nemes Erik, valamit kivétel nélkül minden egyesületi tag hozzájárult munkájával és teljesítményével ahhoz, hogy ezek a díjahk a Fitt-Boxé legyenek.
„Nagyon büszkék vagyunk díjazottjainkra! A tavalyi évet remek eredményekkel zártuk mindent megteszünk annak érdekében, hogy 2022-ben is hasonlóan szép sikereket érjünk el” – mondta lapunknak az egyesület vezetője.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!