Elon Musk szombaton megígérte, hogy a novemberi választásokig minden nap egymillió dollárt adományoz annak, aki aláírja az amerikai alkotmányért indított online petícióját, írja a Reuters nyomán a 444.
Az akció célja, hogy a kulcsfontosságú csatatérállamokban rávegyék a republikánus szimpatizánsokat, hogy regisztráljanak szavazni.
A milliárdos már a szombati, pennsylvaniai rendezvényén átadott egy csekket az egyik résztvevőnek, a nyertes egy John Dreher nevű férfi volt. „Johnnak egyébként fogalma sem volt róla. Szóval mindegy, szívesen” – mondta a csekk átadása közben Musk, aki november 5-i választásokig összesen 17 millió dollárt fog kiosztani.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!