Fontos könyvet mutatnak be Velemben

A Daliás idők a rendszerváltás időszakában enged bepillantást, számos Vas megyei vonatkozással.

Holnap (szombaton) délután a velemi Stirlig-villa (alkotóház) ad helyt a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete és a Kortárs Kiadó kettős kiadásában megjelent a Daliás idők című könyv bemutatójának.

A kötet a szombathelyi Németh László Szakkollégium történetét dolgozza fel: Szerzői: Miszlivetz Ferenc, Sümegi István, Szabó Gábor, Szommer Ildikó és Tokaji Nagy Erzsébet.

A velemi alkotóház sok fontos eseménynek volt helyszíne
Olvasói fotók

Megszólalnak benne a korszak legfontosabb szereplői, bepillanthatunk az egyik - történetesen Velemben megrendezett - szakkollégiumi találkozó jegyzőkönyvébe és ízelítőt kapunk a titkosszolgálat kapcsolódó jelentéseiből.

A délután 6-kor kezdődő könyvbemutatón a szerzőkön kívül ott lesz Kövér László, az Országgyűlés elnöke, egykori Bibó kollégista is. A részletes program itt található.

A könyv egyébként már megjelent a nagyobb könyvesboltok kínálatában.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet